A Szilasligeti Bushcraft
A program 2009.06.26-28-a közé volt meghirdetve. Szervezője Papica volt.
Papica jól ismert és általa nagyon kedvelt Gödöllői-dombság majdnem legtetejére meghirdetett programra kezdetben kilencen mentünk. Satu, KunEmber, Lacika, Wape, Papica és szerénységem, plusz A, B és C nyúlak, de igazándiból ők nem jöttek, hanem satu és Papica cipelték fel a dombtetőre, ami a program szervezője szerint az alagúttól úgy öt percnyire található ám a valóságban háromnegyed óra masszív hegymenet. Wape tekintetén a zavarodottság jelei is látszódtak a nehéz, megterhelő "mászástól", de utólag kiderült, hogy Ő mindig ilyen:-)
A dombtetőre felérkezve mindenki lepakolta a cuccát és elkezdtük a menedékek felállítását. A program esszenciáját az adta, hogy Wapa védjegyéül szolgáló 3x2 ponyva földre leterítése - azaz a menedéképítése - és arra ráfekvése elmaradt, helyette Ő is készített egy féltetőt a ponyvájából. Ezúton is ismét gratulálok a nagyszerű tákolmányához, mely kibírta a mellette elhaladók menetszelét teljes rendszerösszeomlás (zöldhalál) nélkül.
Papica és satu függőágyaztak. Nekik különlegesen jó függőágyuk van. Víz- és szélálló, szúnyoghálós, stb... Ilyen luxuskörülményt magamnak csak a nyugdíjas éveimre tervezek... Az én függőágyam egy egyszerű, hálósszerkezetű olcsó darab melynek tetejére esőfogónak egy BW poncsót szoktam kifeszíteni, hogy legalább a tudat meglegyen, ha bőrig ázok, hogy én mindent megtettem a magam védelmében. Sajnos a nagy és kiadós eső elmaradt, pedig tesztelni akartam magamat, a tudásomat és a felszerelésemet, gyakorolni a hatékony eső elleni védekezést, hogy a bőrömön tapasztaljak. Ehelyett csak néha-néha csepergett, pedig a frissen vásárolt bivakzsákomat is előkészítettem végszükség esetére.
KunEmber és Lacika is felhúzta időközben a menedékét, Ők is ponyvából csináltak valamit. Lacika leginkább egy vitorlát:-) A két "új fiún" látszódott egészen a program végéig, hogy engem és Wapet nem nagyon tudnak hova tenni, hiszen a burkolt sz*vatás már-már tradíció mifelénk.
Sötétedés után Derdem Potter barátunk is megérkezett, Papica ment le érte - valószínűleg ha Ő nem megy, akkor Derdem örökre az erdő fogja... Derdemről azt érdemes tudni, hogy elsőosztályú kézilabdajátékos. Tehát, jobb ha nem kötözködnek vele a erdészek, mert Ő még a tűzgyújtási tilalom ellenére is képes kijátszani a hatóságokat egy "persze, tudom, tilalom van"-al. 23 óra mélységében mindenki jóllakottan nyugalomra tért. Én, szokásom szerint, megint nehezen aludtam el. Az őzek ugattak, a szúnyogok zümmögtek és az avar (a talajon összegyűlő, elhalt növényi részekből álló réteg), mint ha életre kelt volna úgy zörgött. Kicsit féltem. Persze nem nagyon, csak úgy jólesően, mert néha azt is kell, hogy igazán megbecsüljem az otthon biztonságát és erdei állatoktól mentességét.
Lassan jött a reggel, szerintem egy hunyást sem aludtam, de szokás szerint megint megemlítették, hogy egész este horkoltam miután negyed kilenc magasságában felébresztett satu a pakolásával. Szombat van, egy olyan nap, mikor a normális emberek pihennek - természetesen én is azt tettem - a többiek szorgoskodtak körülöttem, készültek a program gerincéül szolgáló teendők ellátására. A, B és C nyulak biztos vagyok benne, hogy feszülten várták azt a nagy kalandot, ami rájuk várt, hiszen az egyiket nyársra szántuk, a másik kettőt pedig egy gödörbe.
Papica elkezdte kiásni a maori kemencét, amit aztán satu fejezett be, miközben Papica elvégezte a nyulak Valhallába küldésének szertartását - természetesen a telefon végig satu fülén volt az ásás során. A kemence lényege, hogy egy kb. 40-50 centiméter mély gödröt kell ásni, amiben a kiásása után tüzet kell gyújtani, olyan tüzet, ami aztán ha leég sok parazsat ad. Erre a parázsrétegre kell a levélbe becsomagolt vagy csak úgy magában kikészített húst ráhelyezni és a tetejére egy pár levélréteget helyezni, hogy a földel a külvilágtól elszeparálás során az ételre ne kerüljön semmi szennyeződés.
A gyakorlatban természetesen ez kivitelezhetetlen, hiszen nálunk, Magyarországon nincsenek banánfalevelek - legalábbis az erdőben -, amibe a csomagolás tökéletesen megoldható lenne, ezért mi lapulevelet használtunk, aminek rossza az íze, ezért a levél belső rétegét csalánnal vontuk be és úgy tekertük bele a húst. Egy teljes füles a parázsra került egy másik társával, de annak csak egy része, a maradék levélbe csomagolva került elásásra, a harmadik nyuszit nyársra húzva készítettük el. Délután fél egyre az ebéd már a sütőben volt, háromkor már falatoztunk is belőlük.
Ebédkészítés közben meglátogatott minket Sámán. Hozott egy új fejlesztést. Nekem nagyon megtetszett és Papica is pozitív véleménnyel volt Sámán késéről. Volt benne valami nemes egyszerűség. Egy olyan kést képzeljetek el, amit ha kézbe vesztek, egyből valamit csinálni akartok vele. Farigcsálni, nyúzni, bármit, csakhogy dolgozni lássátok azt a szerszámot. Sajnos Sámán hamar elment, nem élvezhettük egész nap a társaságát.
A nap folyamára komolyabb munkát már nem terveztünk. Derdem készített egy nagyon takaros kis természetes menedéket, Lacika a vitorláját átalakította egy használhatóbb külsejű menedékre. Természetesen Papicának még volt egy meglepetése a csapat számára, amire senki sem számított, de Derdem előre előtte a poént azzal, hogy elkezdett botkenyérhez valót gyúrni. Papica egy igazi kürtöskaláccsal kedveskedett nekünk. Nem győztük kivárni, hogy készen legyen, mikor elkészült, mindenki rávette magát. Az elkészítésével már a Folytassa, Gerecse! programon is próbálkoztunk, akkor a hagyományos botkenyér előállítása volt a cél. Szerencsére tanultunk az akkori hibáinkból és most a botot kiszárítottuk, hogy a nedves fa íze ne kerüljön bele a sülő tésztába, vittünk sót, cukrot és még köménymagot is, hogy minden tökéletesre sikerüljön. Derdem és Papica csemegéje után megnyaltam mind a tíz ujjamat.
Késő délután satutól érzékeny búcsút kellett vennünk, miközben pakolta össze a holmiját, én kifejlesztettem egy új menedéket, ami ha elkezd esni az eső egy kötél meghúzásával bezáródik a nyitott oldala biztos menedéket nyújtva a csapadék és a körülményes időjárással szemben. Sajnos még nem tökéletes a koncepció, ezt bizonyították is a srácok, de véleményem szerint fejleszthető ez a menedék típus.
Idő közben Fehérvárról Szilasligetre 6 óra alatt felérő Hunorka és testvére is megérkezett:-) Nehezen találták meg a Hungaroringet, a GPS készülékük alaposan elnavigálta Őket az Óperencián túlra, de szerencsére épségben megérkeztek. Wape készített egy csigacsemegét, ezt inkább nem részletezem, mert az elkészítés módja hanyagolta a ránk jellemző professzionalizmust:-)
Kezdett besötétedni. Papica, KunEmber, Lacika és Derdem elmentek akciózni egyet a közeli bunkerba. Mi, Hunorka és testvére, Wape és szerénységem ott maradtunk a táborra vigyázni és közben reménykedtünk benne, hogy megkergeti az akciócsapatot egy kutya vagy valami, de sajnos nem történt ilyesmi, megúszták. Mire visszaértek én már le is feküdtem aludni.
Másnap reggel 7:00-kor ébresztő. A tűznél Hunorka csücsült, Papica is kezdett ébredezni, kérdezte, hogy van-e már tűz? Gondoltam ha azt mondom igen, akkor fel fog kelni, de nem, nem kelt. A telefonom ébresztője segített neki. Szép lassan az egész tábor felébredt, összepakoltuk a cuccunkat majd én és Wape elindultunk haza, a többiek csak később.
Összességében ez egy nagyon jó és tanulságos program volt ami a kisállat-feldolgozást és a botkenyeret illeti. Remélem a többi bushcraft hétvége is lesz ilyen jó.
sumesz
