Re: Alacsony-Tátra
...avagy nagy hegy, nagy tapasztalás
Nyáron volt szerencsém ill. szerencsénk Matifuval az Alacsony-Tátra nyugati szakaszát bejárni. Igazi gerinctúra volt, hatalmas szintekkel, fárasztó, monoton menetelésekkel, de a látvány leírhatatlan volta miatt az élményről beszámolni magas írói tehetséggel megáldott vénát igényelne, ami nekem sajnos nem adatott meg, de az első tátrai túra beszámolójából visszaérkező pozitív jelzések arra sarkallottak, hogy a másodikról is én írjak;)
Alacsony-Tátra keleti szakaszának bejárási kísérlete
2009 október 23-án indultunk Pestről Wape autójával. Szerénységem, Wape és Sikoj (as. Vilkó, aki Sikoly helyett lett a mentális betegségéből fakadóan Sikoj becenevű) reggel indultunk neki a nagy útnak, hogy találkozzunk Breznóbányán Matifuval. Az út végig élményekben gazdag volt. A szlovák "S" betű kiejtését gyakoroltuk, majd a a jó palócos "Á"-ást, így a ván á lábádon ráktápász kiejtése profin ment érkezésünkre:) Sikoj természetesen végig aludta az utat. Néha fel-fel ébredt, ilyenkor 10 percig kellett neki magyarázni, hogy honnan - hová megyünk és akkor sem nagyon sikerült megértenie, hogy Breznóba megyünk és nem Berznóból jövünk.
11 óra magasságában beérkeztünk Bereznóba, majd leparkoltunk a Teszkó parkolójába és bevásároltunk. Én kapásból 54 euróért vettem 4 üveg 52%-os tátrai teát. Fincsi lőré;) A busz 13 óra körül indult volna, de az is késett vagy félórát. 14 óra környékén megérkeztünk Certovica motorestbe, ahol jól megétkeztünk. Egy magyar család is innen indult, nekik is ugyanaz volt az úti céljuk, mint nekünk.
Első napi célunk a Ramzsa menedékházhoz érkezés volt. Ez nem nagy távolság, kb. 7 kilométer, de a rossz útviszonyoknak hála sokkal többnek érződik. Szerencsére most nem nagyon tévedtünk el, de így is katasztrofálisnak mondható ez a szakasz. Végig fakitermelés, sár, mocsok, kidőlt fák mindenütt... Sötétedés előtt érkeztünk meg a menedékházba, együtt a családdal, akikkel a cél előtt úgy egy kilométerrel találkoztunk. A menedékház ugyanolyan szuper, mint amilyen nyáron volt. Fa bekészítve, balta eltűnve, viszont egy használhatatlan fűrészt hagytak nekünk:) Vacsi, beszélgetés, kis tűzifaszedés az erdőbe, majd hamar nyugovóra térés jellemezte e csodálatos nap végét. Az éjszaka természetesen nem telt eseménytelenül, hiszen Sikoj is a csapat részét képezte, így az éjszaka kellős közepén a szokásos, mondatni menetrendszerű ébresztő, egy JAAJJJ, SEGÍÍÍTSÉG, OTT VAN-nal sikeresen megtörtént. Sajnos felébredtem rá, ami az éjszaka többi részét nagyban befolyásolta, mert olyan vizelési inger tört rám, hogy vissza aludni már nem tudtam.
Másnap reggel korán ébredtünk, hajnali hatkor. Szedelőzködés, pakolás, reggeli, és hipp-hopp, úgy nyolc óra környékén már indultunk is az Andrejeco menedékház irányába. Áztató esőben a gyaloglást nagyban nehezítette a szörnyű állapotban lévő turista útnak nem nevezhető nehéz erdészeti gépek által vájt nyomban a gyaloglást az is, hogy végig kidőlt fák felett és alatt kellett akrobatikáznunk. Engem komolyan megviselt lelkileg mind a látvány, mint a tudat, hogy ilyen pusztítást képes az ember előidézni. Egy vihar letarolta az Alacsony-Tátra faállományának jelentős részét, majd az ostoba zöldek nem engedték a takarítást, aminek az lett a következménye, hogy elszaporodtak az élősködők az egészséges fákban is... Erről inkább ennyit, mert nem a beszámoló része, de annyi biztos, hogy nem az élősködők tehetnek erről, hanem az emberek, akik gyakorlatilag tálcán kínálták az élelmet.
Lassan haladtunk, megerőltető volt az előrejutás. Elértük a hóhatárt, ahol még lassabban haladtunk, mert térdig süllyedtünk a hóban. Ekkorra már mindenki bőrigázott. Nyomasztó volt a hangulat, az enyém különösképpen. Vilkó és Matifu remekül viselték, Wapet különleges akaratereje hajtotta előre, engem meg a folyamatos noszogatás, hogy ne maradj el, ugyanis a ködben a látótávolság méterekre csökkent. Melegünk is volt, meg fáztunk is egyszerre. Különös érzés volt váltakozva átélni a vidámságot és a melankóliát. Egyszerűen muszáj volt tovább mennünk, mert ott nem maradhattunk, nem volt lehetőségünk feladni sem. Magán a gerincen csak egy nagyon rövid szakaszt mentünk, talán egy kilométer sem volt. A gerincről leereszkedve a GPS-nek hála eltévedtünk, de csak pár tíz métert. Az eltévedésnek köszönhetően egy szép kis vadászházra leltünk az erdőben. Olyan igazi mézeskalács házikó volt:) Itt már felmerült az ötlet, hogy maradjunk, de Matifu és Vilkó tovább akartak menni.
Egy rövid pihenő után ismét útnak eredtünk. Olyan szakaszhoz érkeztünk, ahol kilométereken át a meredek lejtőn bokáig érő sárban kellett ereszkednünk. Amerre csak a szem ellátott, mindenfele kidőlt fák... Csata utáni hullahegyekre emlékeztető látvány, csak itt a halottak nem emberek, hanem fák. Szomorú, rendkívül szomorú látvány. Leereszkedtünk a völgybe sötétedés előtt úgy egy órával, ahol láttuk, hogy a magyar család már sátrat is vert. Két és fél óra volt kiírva a völgy aljában, hogy annyi van még hátra a menedékházig, de már csak sötétedés után értünk volna fel úgy, hogy még a gerincre ismételt felkapaszkodás hátra volt, tehát feladtuk a túrát, mert este kilencnél előbb biztosan nem értünk volna célba.
A család anyukája hozott magával menetrendet, megtudtuk, hogy a legközelebbi faluból megy vonat Breznóba. Ennek nagyon megörültünk. A térkép jelölt egy vadászházat, oda sötétedésre le is értünk. Én, úgy kidőltem, hogy a kis házikó takarításában sem vettem részt. Átöltöztem, levetettem magamról a nedves ruhákat, majd rövid szocializálódás után mindenki hamar nyugovóra tért. Ez a nap nem csak életem legkeményebb túráját jelentette, hanem, talán kijelenthető, életem legkeményebb napját is. Mindnyájan hatalmas tapasztalásokkal lettünk gazdagabbak. Wape hihetetlen akaratereje, kitartása előtt még most is tisztelgek, hiszen emberfeletti teljesítményt nyújtott azzal, hogy e túrán zéró tapasztalattal ekkora lendülettel volt képes végigtaposni a távot. Másnap, azaz a vasárnap korán ébredtünk, mert Wape ébresztője ötkor megszólalt.
Én már nem tudtam vissza aludni, a többiek igen. Csodálatos reggelre ébredt a csapat, ragyogó napsütésre. Szép lassan összeszedelőzködtünk, reggeliztünk, majd elindultunk a faluba. Hamar leértünk, útközben ismét találkoztunk a családdal és a falu közértjében bevásároltunk Koffolából:)
Ismét szerencsénkre sokkal hamarabb jött busz, mint vonat, ami befuvarozott minket Breznóba, így korán érzékeny búcsút vettünk Matifutól, aki vonattal ment haza. Breznóban ismét Teszkó, ahol Sikoj literszámra vette a sört magának. Hazafele a kocsiban nagy volt a csend. Losoncon kicsit eltévedtünk, de egy kedves öreg bácsi helyre rakott minket, aki nem volt hajlandó kimondani, hogy Velká Akármi, neki Velká Akármi Nagykürtös. Jó érzés volt tudni, hogy még élnek ilyen emberek. Kicsit szégyenkeztem is, mert én nem tudtam magyarul egy magyar város nevét. Négy órára már itthon is voltam, kipakoltam, zuhanyoztam és elgondolkodtam, hogy kellett-e ekkora tapasztalás:) Kellett, és hamarosan jön a folytatás!!!
sumesz
