Hótalpas túra az Alpokban
"...ne szűz hóban veszítsd el a szüzességedet"
A túra az elején úgy volt szervezve, hogy én és a barátnőm ketten
megyünk ki Berkuthoz egy kis hótalpalásra, de túratársnak mégis egy
110 kilós igen-igen szőrös kanhalmot fogtam ki - feltehetően az előző
életemben elkövetett vétségeim miatt:)
Pénteken, késő délután indult a vonat a Keletiből. Az út végig unalmas
volt, mert sötétben csak a tükörképünket láttuk kitekintve az ablakon
- érdekes módon Wape tíz-, tizenöt percenként "ez gyönyörű!"
felkiáltással figyelmeztetett arra, hogy nézzek már ki az ablakon én
is, és lássanak csodát, tényleg lenyűgözött a látvány. Egy jóképű,
erős testalkatú, kifejezetten csillogó szemű fiatalember látványa
tárult elém... (csak tudnám Wape mit látott?:). Más szórakozásunk nem
nagyon volt, ezért beértük ennyivel is:)
Tíz óra előtt ért be a vonat Linzbe, ahol Berkut már várt ránk.
Beültünk a személygépjárműjébe és irány a főhadiszállás (a GPS-es
eltévedésről most nem írok, mert a célobjektumot a végére sikeredett
megtalálnunk, tehát összességében sikeres volt a navigáció).
Berkut örömében, hogy ott vagyunk, kipakolta nekünk a hűtőt, én meg a
rám jellemző szerénységgel jól megvacsoráztam. Későn feküdtünk le
aludni. Én, már 11-kor aludtam volna, amiből kb. hajnal lett, de
sebaj, gondoltam magamban, majd holnap jó gyorsan felmegyek és a
menedékházban kialszom magamat. Ez így is lett, de erről majd később.
Másnap hajnalban keltünk, úgy 7-8 körül sikeredett is a hálózsák
melegét elhagynunk. Berkut már megetette az állatait (nem minket),
összeszedelőzködtünk és nagy nehezen elindultunk a túrára.
Természetesen, hogy ne túl korán érjünk oda - hiszen abban mi az
izgalmas, ha az Alpokban a tökig érő hóban világosban ér fel a
menedékhelyre az ember? - Berkut még körbevezetett az állatkertjén. Jó
hely ez az Ausztria. Én, ott, a disznók óljában is szívesen leélném az
életemet, olyan szép kis faházuk van...
disznóól...
Az állatkerti vizit után elindultunk. Kevés autókázás után hipp-hopp
az Alpok lenyűgöző látványa vett körül. Mivel este semmit sem aludtam,
így nem nagyon izgatott, hogy mennyire lesz kemény a túra.
Leparkoltunk egy ingyenesen használható parkolóban, megreggeliztünk,
majd irány a hegy(ek).
Kezdetben csak sima úton haladtunk, de úgy 10 percnyi gyaloglás után
jött az első látvány-sokk, mikor egy tóhoz értünk. Az, hogy gyönyörű
látványban volt részünk, nem fejezi ki kellően az érzést, ami
eluralkodott rajtunk ott. Csodaszép tó, körben hatalmas hegyek...
Egyből hatása alá kerültem e tájnak, ami annyi energiát adott, hogy
kézen állva s képesnek éreztem magamat arra, hogy felkapaszkodjam
bármelyik csúcsra. Ez az energiatúltengés nem múlt el, így Berkut az
elején már mondta, hogy menjek a saját tempómban, és ahol nem vagyok
biztos az irányban, ott várjam meg Őket. Az első kilométereket együtt
tettük meg, onnantól, ahonnan már a hótalpat is fel kellett csatolni,
már muszáj voltam haladni, mert kifejezetten jó érzés volt benne
menni, kapaszkodni felefele a hegyre a talp segítségével. Itt-ott
kifejezetten technikásan kell használni a hótalpat, de hamar rájön az
ember a fortélyára. Wape nagyon botladozott az elején, Berkut meg
rutinosan mozgott már, tudta miként kell használni. Nagy volt a
szintkülönbség viszonylag rövid szakaszon.
Néha bevártam a többieket, de a végét már inkább megnyomtam, hogy fenn
legyek a házban, mert már kezdtem érezni, hogy fáradok, ha sokat
állok. A hütte festői szépségű helyen van. Nekünk az alsó szinten lévő
kis helyiség jutott. Nagyon kényelmes emeletes ágyakkal. Kezdetben 3
cseh túrasíelő is hálótársul jutott, de Ők inkább elmentek keresni
maguknak egy másik helyet, ahol aludhattak. Kényelmesen elvoltunk.
Ettünk, ittunk, beszélgettünk.
Másnap 6-kor szólt az ébresztő, de 8-nál korábban nem tudtunk kelni:)
Nagy nehezen összerámoltuk a cuccainkat majd 10 óra magasságában irány
lefele. Kifejezetten meleg volt az idő. Az olvadó hóban és a
túrasíelők nyomaiban haladva viszonylag könnyű volt a lejutás. Én az
út 1/3-át szó szerint seggen csúszva tettem meg.
Érdekes élmény volt a szakadék szélén a kisodródást megakadályozni
hótalppal a lábamon, zsákkal a hátamon. Akkor jó móka volt, de utólag
vissza gondolva... Délután 1-kor már a kocsinál voltunk. Berkut főzött
kávét, ettünk majd becéloztuk Linzet. Hazafele az út ugyanolyan
unalmas volt. A vonat késett, fáradtak voltunk, így a pályaudvar
kijáratánál az érzékeny búcsút rövidre fogtuk egy csá-val :)
Ez a túra hatalmas móka volt, ezúton is köszönöm Berkutnak a
lehetőséget, és aki csak teheti, vegyen részt hótalpas túrán, mert
testet, lelket próbáló élmény.
Jó tapasztalás volt!
Sumesz
