Túra a Magas-Tátrában
A szokásosnak mondható éves túrát szokásosan Zoltán barátom szervezte,a magas-tatra.hu szerkesztője. Ez a szokás már másodjára esett meg,így kívülállók számára nem is tűnhet szokásnak, de higgyétek el, nyugodtan nevezhető annak:) Zoli dobott egy e-mailt, még hónapokkal ezelőtt, hogy lesz ez a kiruccanás, menjek. Mentem, de én is elkezdtem az itthoni szervezkedést, ide, a bushcraft.co.hu fórumára is feldobtam, hogy megyek, aki akar tartson velem, de senki sem jelentkezett, pedig térerő is volt dögivel:) Egyedül a barátnőm tartott velem, meg a magas-tatra.hu-ról egy kedves pár, így a kocsi nem ment kihasználatlanul odafele, vissza már igen, de erről majd később. Kassán élő felvidéki magyar cimborámnak is szóltam, hogy jöjjön, jött is volna a barátnőjével, de sajnos neki közbejött egy pár halott agysejt által okozott kellemetlenség, és egy héttel korábbi időpontra hitte, hogy megyünk, emiatt nem tudott jönni, a túra idején vesrenye volt, Ő a szlovák nemzeti bajnok kickboxban, ezúton is gratulálok neki, hogy Szlovákia hírnevét tovább öregbítette és remélem a nemzetközi színtéren is hamarosan megméretteti magát. A kassai barátom neve amúgy Doky:) Kértem Dokyt, hogy foglaljon szállást a Hosszú-tavi-menedékházba, amit meg is tett, ráadásul jó időpontban foglalta le. Erre azért nem számítottam, így kellemes meglepetés ért odafenn:)Pénteken kora este indultunk, Gábor, barátnője, Laura és jómagam, mint pilóta. Az operátor szerepét a navigátorom, azaz Laura töltötte be. Érdekes, hogy velem ellentétben tud tájékozódni, térképet olvasni, stb... - bárcsak mindig kéznél lenne:) Odafele az utasok nem tudják,de amúgy kétszer is halál közeli vezetési stílust mutattam be. Persze mindig nyugodt képet vágtam, de tudtam, így nem kellett volna kifordulni gyors forgalmi útra... A lényeg, hogy késő estére megérkeztünk valahova, a Tátra közelébe.
Este még ment a bulizás, kevés józan személlyel találkoztam. Zoli sem volt egészen magánál, így az "előre megbeszélt" "ki?" "hol? alszik", "te nem ott vazzeg!" helyett a tökéletes szimbiózis uralkodott el a kis lakó közösségen, mindenki ott aludt, ahol talált ágyat. Másnap 9-kor terveztük az indulást, nem sokat csúsztunk ezzel.
Mind a huszan nekiindultunk a hegynek. Ótátrafüredről mentünk fel a Tarajkára, ez egy sí központ, ahova siklóval is fel lehet menni, de mi gyalog mentünk. Ezt a szakaszt amúgy nem szeretem, végig a 2004-es tátrai vihar kidőlt fái között vezet fel egy műút. Tarajkánál megpihentünk, majd indultunk tovább. Élvezetessé innentől kezdett válni igazán. Jégenakrobatikázás ment kilométereken keresztül. Ki a botjába, ki a mellette kiálló sziklába, ki saját magába kapaszkodva jutott előre. A rutinosabbak persze haladtak, én és Laura meg inkább lemaradtunk.
Az erdő szintet elhagyva, kijutottunk a jégpályáról a hó pályára, ahol a latyakos hó néha-néha beszakadt a talpunk alatt. Ez pszichésen is, és fizikailag is megterhelő, azoknak, akik nincsenek hozzászokva meg kifejezetten rossz, számukra komoly kihívás az előrejutás ilyen úton. Lassan haladt előre a 20 fős csapat, gyakran megálltunk. Tanácskozni, enni, inni, de leginkább csak úgy, hogy pihenjen a csapat.
Az olvadt hó miatt az előrejutás egyre nehézkesebb lett, elkezdtek panaszkodni, hogy átázott a bakancsuk, vizes a lábuk, fáznak és a szokásos nyafi:) Az út még jó 2 óra volt a kiírás szerint a menedékházhoz, de ilyen körülmények között 20 főnek lett volna az bő 3 is... Jelezte egy lány, hogy vissza fordul, ennek hatására majdnem mindenki feladta, kb. heten mentünk tovább egy meredek lejtőn felkapaszkodva. Az olvadó hó a hegyoldalban létrehozott egy hóléfolyót, azon még mindnyájan átkeltünk, de utána a többiek is visszafordultak, csak Laura meg én mentünk tovább. Innentől kezdve kezdtem úgy érezni, hogy fáradok. Az egyik besüppedésnél a sípcsontomról is lejött a bőr, bevertem egy sziklába, vérzett, a jegesvíz miatt és erőltetni kellett az előrejutást, a néha derékig érő vizeshóban. Laura eközben vidáman mesélte, hogy ott még fel a gerincre, agerinc mellett még egy kicsit előre és már ott is vagyunk:)
Bőven sötétedés előtt érkeztünk meg. Bejelentkeztünk, ettünk szopottgombócot (párolt gombóc), megmutatták, hogy hol fogunk aludni, örvendtünk neki vala, én lefeküdtem aludni, Laura meg még a szemközti hegyre gyorsan felszaladt egy pár fotót csinálni. A szobából a kilátás gyönyörű volt.
A menedékház sincs rossz helyen:)
Másnap hajnali 7-kor keltünk. Megreggeliztünk, összerámoltunk, és indultunk le a hegyről, mit fájó szívvel hagytunk magunk mögött, de a sok zerge, amit láttunk, a csúszkázás, és maga a hegy szépsége feledhetetlen emlékeket hagyott bennünk, mire visszaemlékezve újra a Tátrában lehetünk. Hazafelé az autóban már csak ketten utaztunk, kicsit fáradtan, de annyira nem, hogy egy útba eső felvidéki várat be ne vegyünk ostrom nélkül:) Köszönöm Zoltánnak a szervezést, Laurának, hogy élet vidámságával kellően ösztönző az előrejutáshoz, bár ide egyedül is felmentem volna:)
Jövőre gyertek Ti is!
sumesz
