Milyen kést vegyek?

Első rész

Ez a kérdés, időről időre, újra, és újra előkerül a fórumon. Nehéz kérdés, amire nehéz a válasz. De a legnehezebb megfogadni egy kezdőnek, a tapasztaltabbak tanácsát.

Kivált, ha nem azt a választ kapják, amit hallani/olvasni szeretnének.

Gondoltam megpróbálom csokorba szedni az alapvető tudnivalókat, hogy ne kelljen újra, és újra, ugyanazokat leírnia valakinek.

De vegyétek figyelembe, hogy ezt elsősorban nyilván a saját tapasztalataim/véleményem alapján/tükrében teszem. Mivel azzal kapcsolatban tudok meggyőződéssel nyilatkozni.

És leginkább azoknak írom, akik még felteszik ezt a kérdést, azaz nincs saját konkrét elképzelésük/maggyőződésük. És tanácstalanul állnak az első beszerzés előtt.

Az első, és jogos viszont kérdés az szokott lenni, hogy: Mire akarod használni?

Azaz első sorban vadászkés? Könnyű túrakés? A helyét önállóan, más szerszámok nélkül is, minden feladatkörben megálló, erősen kompromisszumos „túlélőkés”? Vagy egyéb szerszámokkal (balta, fűrész) kiegészítve, „csak késként” használt „bushcraft kés”. Mivel mi itt leginkább bushcrafttal foglalkozunk, ezért ezt a feltételezett, (de széles feladat skálát magába foglaló) felhasználási területet céloznám meg.

A bushcraftban a kés kötelező alap szerszám.

Alapvető általánosságokat igyekszem felsorolni, a tőlem telhető legtárgyilagosabb módon. Amit ki-ki a saját elképzelései szerint, és főleg a fokozatosan gyűlő tapasztalatai alapján, a saját szája ízéhez finomíthat.

A kés alapvetően egy vágó szerszám. Így alapvetően vágásra használjuk.

Első sorban ennek a követelménynek kell megfelelnie. Az összes többi esetleges kritérium, pl. kifejezetten agresszív csapkodás, ütlegelés, pajszerolás, stb. sem lehetetlen elvárás, de kompromisszumok kötésére kényszeríti a felhasználót/készítőt. A vágással kapcsolatos tulajdonságok terhére. A másik véglet ugye a műtéti beavatkozásra, szőrszáltollazásra, atomhámozásra alkalmas penge. Ami meg az éltartás, terhelhetőség rovására megy.

Ugyanakkor reális keretek között, „ésszel” egy mora classicot, a maga olyan 2 mm vastag pengéjével, és finom skandi élével is lehet, a komoly sérülés veszélye nélkül püfölni, finoman feszegetni. (Tudom, mert próbáltam.) De azt, hogy hol a határ, nem lehet leírni, elmondani, megmutatni. ’Érezni”, tudni kell. Ehhez viszont gyakorlat kell. Apró lépésenként, fokozatosan haladva.

A bushcraftban a kést zömmel fa „ellen” használjuk. Vágjuk, hegyezzük, faragjuk, hasítjuk. Eszközöket, kellékeket készítünk belőle. Ehhez jön némi „konyhai előkészítő művelet”. És egy kevés állatfeldolgozás. Nyúzás, zsigerelés, bontás. És bár ez utóbbi is a bushcraft szerves részét képezi, mégis, reálisan szemlélve, egy átlag bushcrafter mifelénk, (kivéve, ha vadászik is,) erre a feladatkörre rendkívül ritkán, és keveset használja a kését. Tehát a felhasználási területet általánosságban így súlyoznám. 70% famunka, 25% ételkészítés, 5% állatfeldolgozás.

Nyilván egy nyúzó késsel, taktikai késsel is lehet nyársat hegyezni. És egy apró faragó késsel is lehet nyúzni. Éle mindnek van. Csak mindkettő a maga feladatkörében domborít. Sebesség, energia ráfordítás, és a szükséges gyakorlat/kézügyesség tekintetében is.

Összefoglalva tehát, a jó bushcraft kés egy sokirányú feladatkörre szánt szerszám.

Nem státusszimbólum, nem fegyver, nem balta, stb. De még csak nem is vadászkés.

Zömmel famunkára fogjuk használni.

És nyilván még az sem mindegy, hogy ezt milyen „mélységben”, és gyakorisággal tervezzük. Mert évente egyszer-egyszer nyársat hegyezni, meg tüzet gyújtani jó időben, egy akármilyen kés segítségével is lehet.

Bele értve a legkisebb svájci bicskától kezdve, a közepes méretű konyhakésen keresztül, a foszfát/teflon burkolatú, irídiumból, kobaltból, titánból, ipari gyémántból, napban ötvözött meteorból damaszkolt, NASA-Pierre Cardin koprodukcióban készült tankhámozóig bármit, aminek éle van. (És persze az éles kőszilánkot se felejtsük ki.)

Tehát akit teljesítménytúrázás, sziklamászás, ejtőernyőzés, horgászat, vadászat, stb. mellett, illetve ehhez kapcsolódóan, kvázi mellékágon érdekel a bushcraft, az ezt is vegye figyelembe, mielőtt komoly költséget tervez késvásárlásra fordítani. Mert esélyes, hogy meg fogja bánni.

Nézzük „alkatrészenként”, elemenként, egyesével a kések alkotórészeit.

Markolat: Markolatoknál (is) az egyéni esztétikai beállítottság erősen szokott dominálni. De ha lehet, tanúsítsunk bölcs önmérsékletet a választáskor. És inkább anyag, szín tekintetében igazítsuk a markolatot az egyéniségünkhöz, mintsem formailag. Többnyire az egyszerű, általános formák szoktak hosszú távon, a legtöbb kézben beválni. A cirkalmas „fantasy” formák inkább filmekbe, vitrinbe valók. Ahogy az extrém anyagok is. A bonyolult formák, amellett, hogy gyakran csak egy fogásnemben használhatóak jól, többnyire kéz specifikusak. Azaz vagy pont jó, vagy nagyon nem. Az egyszerű, régóta használatban lévő formák, (mint pl: mora classic/clipper, fallkniven F1,  stb…) a többségnek, széles körben használhatóak. Nem butaság, akár vásárlási szándék nélkül is, elmenni egy boltba, és több féle markolatformájú kést megtapizni. Mielőtt az ember, hirtelen felindulásból berendel valami olyasmit egy web áruházból, amit életében először látott.

Egy fotóról, főleg, ha csak egy szögből áll rendelkezésre, nehéz messzemenő, és helytálló következtetéseket levonni.

Anyagát tekintve lehet fa, vagy műanyagok széles választéka. Ezek bevált anyagok. A műanyagok teljesen gondozásmentesek. Olyan amilyen, de mosható, sározható, vérezhető.

A fák fajtájuktól, sűrűségüktől függően vagy szintén azok, vagy többé kevésbé azzá tehetőek.

(Zárójelben megjegyezném, hogy a hazai keményfa fajták, azonos sűrűségben, funkció szempontjából ugyanolyan jók, mint az egzóta fajok. Számottevő különbség leginkább megjelenésükben, és értelem szerűen árukban van.)

A csont, agancs, fával kombinálva teljesen jó lehet. Esztétikailag feldobja a látványt. A penge felől elzárja a fát a rostirányban „támadó” nedvességtől. (Fa markolat esetén amúgy sem árt, puhafa esetében, pl. nyír, viszont kifejezetten ajánlott, legalább a penge oldaláról valami nem porózus anyagú záró elem, bakni, a fenti okból.) De kizárólag ezekből készült markolat, fényesre csiszolva/polírozva, többnyire vizesen, izzadt tenyérben is csúszóssá válhat. Pláne véresen, zsírosan. Ez (némileg a formától is függ ugyan, hogy mennyire,) kényelmetlen, és balesetveszélyes is lehet. Az eredeti külsejét megtartva pedig, nem ritkán aszimmetrikus, és/vagy a felület tagoltságának mértékétől függően is lehet kényelmetlen. Kivált egy bonyolultabb/hosszadalmasabb faragási feladat kivitelezése közben.

Ezek az anyagok szerintem inkább a presztízs/prémium kategóriát képviselik. Így ha lehet, csak az válasszon ilyet, aki már pontosan tudja mit csinál/akar.

Markolattüskés kés esetében, a nyírfakéreg határeset. De bőr korongokból készült markolattal szerelt kés akkor válasszunk, ha teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a markolattüske elég vastag/erős ahhoz, hogy önmagában ellenálljon, az általános használat közbeni feszítő igénybevételnek. A bőr ugyanis rugalmas anyag. És leginkább pont semennyire nem, vagy csak mérsékelten támasztja a tüskét. Ami így görbülhet, vagy idővel elfáradva törhet. Kivéve, ha nem csak ragasztó rögzíti egymáshoz a korongokat, hanem a markolat két végén, egy-egy fém, agancs, csont elem közé, készítéskor nagyon szorosan, mintegy „kalodába” van szorítva. Így valamennyivel stabilabb. De a többi markolatanyagnál így is kevésbé stabil.

A bőr markolat másik hátránya, hogy kiválóan „issza” a nedvességet. Ez nem akkor gond, ha vízről van szó, ami idővel kiszárad. De pl. húslé, vér esetében már nem olyan vidám a helyzet, mert higiéniai problémák merülhetnek fel. Tehát bármennyire esztétikus, kényelmes, és „meleg” télen, fontoljuk meg a választását.

Kiegészítő elemek.

Ujjvédő: Amennyire én tudom, sok gyakorlottabb felhasználónak, faragáskor inkább csak útban van. (nekem biztos.) Ha higgadtan dolgozunk, és nem kapkodva „mancsoljuk” a kést, amúgy is inkább szúráskor, toló vágásoknál volna értelme. De szúrni ritkán kell. Akkor is többnyire puhább anyagot. (szalonna, állatbőr/hús stb.)

Én nem szeretem, és szerintem felesleges. Ha szúrni kell, a kisujjamat a markolatvég mögé teszem. Ez elég támaszt szokott adni. Ha vékony pálcának való anyagot kell pontosan lehasítani. Vagy ha viricseléshez kis, gyorsan gyógyuló lyukat ütni, akkor meg tenyérrel szoktam a markolat végére csapni.

De aki szükségét érzi, biztonságosnak tartja, válasszon ujjvédővel ellátott markolatot

Törővég: Nekem ez is csak útban van. Főleg az említett, markolatvég tenyérrel csapkodásakor. Szokták indokolni a szükségességét magvak (dió, mogyoró,) törésével. És cövek leverésével. Én azt gondolom, hogy ha csak kés van nálunk, mindkét említett feladatot oldjuk meg inkább, a jól bevált, akár csimpánzoktól is elleshető módon. Egy kődarabbal, vagy husánggal. Ezek teljesen alkalmas eszközök. Valamelyikből biztos találunk egyet karnyújtásnyi távolságra.

Kevésbé balesetveszélyes, mint késsel kalapálni. Nem terheli a vágóeszközünket. Amit így nem kell, egy szerintem inkább taktikai késre való, (pl. üveg, törésre kiváló) elemmel bővíteni.

A tok:

Anyaga jellemzően bőr, műanyag, vagy ezek kombinációja.

A műanyag, mint a markolatnál, gondozásmentes, és mosható, könnyen takarítható.

Kialakítását tekintve, alapvetően kétféle lehet.

Két fődarabból álló egyszerű erszénytok. Úgy mint test plusz élvédő, vagy test plusz műanyag tokbetét.

Vagy három fődarabból álló. Test alja teteje két darabból, plusz élvédő.

Az előbbi verziónál a tok, a markolat egy részét is takarja. Ami pontosan illeszkedik bele. Ez akadályozza meg a kés tokból való kiesését.

Utóbbi verziónál a tok tipikusan csak a pengét takarja, és egy kiegészítő elem biztosítja, gomb, patent, stb. segítségével, hogy a kés ne essen ki a tokból.

Az előbbi verzióba, a kés elrakásakor könnyebb „beletalálni”, mert egy nagy, közel kerek lyukat kell „célozni”. És nincs a kis „lifegő” záró elem, ami útban van elrakáskor. Talán ezért egyszerűbb használni. (Nekem biztosan.)

Műanyag tok esetén, a vásárláskori állapot többnyire állandó marad. És nem is teljes keresztmetszetében ragaszkodik a tok a markolathoz. Hanem csak részben, kisebb-nagyobb felületen, kialakítástól függően.

Bőr tok esetén a típus hátránya, hogy jellegéből adódóan nagyon pontosnak kell lennie. Ha szűk, szenvedés kivenni belőle a kést. Ha bő, akkor meg könnyen kiesik a kés. (Mely utóbbi balesetveszélyes is.) Ezen a területen fél milliméter jelentheti a különbséget bő, pont jó, vagy szűk között. És ez használat során is változhat. A kopás, a bőr belső felületének „kifényesedése”, nyúlás, de némileg még aktuális nedvesség tartalom, hőmérséklet függvényében is. A jó hír, hogy utólag bármikor tudjuk módosítani a bőr tok passzentosságát. (A túl szűk tokot némi áztatással fellazíthatjuk, majd az egy réteg fóliába csomagolt kést beletéve hagyjuk megszáradni. A bő tokot pedig, szintén áztatás után melegítve, az összehúzódik.)

A három fődarabból készülő toknál ilyen gond nincs. Csak kivételkor, elrakáskor esetleg útban van a fityegő „záró elem”. Amit rövid pengéjű, nehezebb markolatú kés esetén minden elrakáskor zárni kell, mert ha nem, akkor esetleg fejre áll a markolat súlyától a tok.

Övre rögzítés tekintetében én a külön „fityegős” híve vagyok. Aminél a tok egy karikával, félkarikával kapcsolódik, egy hosszabb övbújtatóhoz. Ez nem zavar padra üléskor, és a tokra varrt fix bújtatóshoz képest, a deréktól függetlenebbül mozog, a benne lévő késsel együtt, így az kevésbé hajlamos „kirázódni” belőle. No meg alacsonyabbra is kerül a tok, ami az elrakást könnyíti.

De a fix bújtatós is jó, meg a vízszintesen fűzött is, ha valaki azt szereti.

Folytatása következik: Második rész