Felvidéki-Ruzsíni karszt túra
A túra 2008 október 17-19-re lett kitűzve. A túrára bejelentkeztek: Katona, Satu, Kba, Szilva, Horka, Sumesz, ZsZs, Vilkó és jómagam Matifu. A jelentkezők közül egyéb teendők miatt nem tudott résztvenni Szilva és Horka. Sumesz és ZsZs autóval jöttek hozzám, a többiek vonaton utaztak fel Kassára, ahol a pályaudvar előtt találkoztunk. Jó volt újra találkozni az ismerősökkel és megismerni új tagokat.
Szép napsütéses délután volt, bemelegítésképpen mindjárt egy sípályán kellett felmenni..A tetejéről viszont szép kilátás nyílt a városra, és egy nagy turista térképen elmagyaráztam az előttünk lévő három nap tervét. Az út a hegygerincen vezetett, az őszi napsütésben jól esett gyalogolni a frissen hullott színes faleveleken. A hangulat jó volt, mindenki igyekezett tartani a tempót. Aki lemaradt, azt bevártuk, kis frissítő, nasi és indultunk tovább. Célunk a Nagy Ruzsíni barlang volt. Akadt olyan szakasz, ahol a jelzés eltűnt, mert kivágták a jelzett fákat is, és a fiatal erdőben igen nehéz volt tájékozódni. Ahol pedig a csemetefákat bekerítette az erdőgazdaság, ott bizony kerülni kellett. Későn délután odaértünk a völgyhöz, ahol a barlang található. Meredek parton kellett leereszkedni a völgy aljára, a vízmosásban kövek között vezet az út. Itt már figyeltem a hegyoldalt, mert tudtam, hogy közel van a barlang. Kis idő elteltével észrevettem a barlang bejáratát.
Amikor megmutattam a társaságnak hová kell felmászni, egy páran furán néztek rám, hehe...
De biztattam őket, hogy megéri, mert szép és jó tágas, akár 20-25-en is elférünk benne. Maga a barlang 110 m hosszú, kb.30-35 méterig bemenni, onnan már csak kis nyílás vezet tovább. A barlang már az őskorban is lakott volt. Kba és jómagam indultunk neki, Katona szorgalmasan dokumentálta (filmezte)az eseményt. Felfelé haladva egy kissebb barlang is található, amelyet Satu és Katona tüzetesebben is átvizsgált, szükség esetén pár ember itt is meghúzhatná magát. Mire mindenki felért és kifújtuk magunkat, már szürkülni kezdett! Igyekezünk kellett, ha tüzelőnek valót is akarunk szedni, mert azon a meredek hegyoldalon nem is olyan egyszerű a feladat. Tehát mindenki elment fát szedni. Azután Kbával megraktuk a tüzet, hagyományosan szikravető segítségével, közben mindenki elkészítette a fekhelyét. A barlang bejáratánál felhalmozódott falevelekkel komfortosítottuk a vackot. Amikor mindenki elhelyezkedett, következett a megérdemelt vacsi a tűz mellett. Jó hangulatban, tűz mellett telt az este. Satu indult legkorábban lefeküdni, mivel ő éjszakai műszakról jött a túrára, el is aludt hamar. ZsZs tesztelte a vadi új pehelyzsákját. Lassan mindenki lefeküdt, igaz, többen nem tudtunk elaludni.Szépen világított a Hold, a tűz már csak pislákolt . Vilkó felkelt, téblábolt a sötétben, majd újáélesztette a tüzet. Én is felkeltem mert hívott a természet ( nem lehet mindent elvégezni a hálózsákban...) én sem voltam álmos, így elszórakoztunk Vilkóval a tűz mellett késő éjszakáig.
Reggel kb. 7 órakor hallottam, hogy Katona már matat, hát én is felkeltem majd egymásután a többiek is. Tűzrakás, reggeli + a szokásos procedúra. Katona, Vilkó, Kba és én összeszedtük a kulacsokat, lementünk vízért a völgybe a forráshoz. Jó kis reggeli torna volt a visszamászni a barlanghoz. Összepakoltunk, és útra keltünk a reggeli napsütésben a Sivecre. Ahogy kiértünk a hegyhátra, láttuk, milyen zúzmarás a fű, tehát az éjjel fagyott. A barlangban pedig nagyon kellemes volt a levegő, Sumesz felakasztotta a hőmérőjét a barlahg falára, ha jól emlékszem +6° fokot mutatott.
Jó tempóban indultunk de ZsZs jelezte, hogy számára ez a tempó erős, hát igyekeztünk visszafogni magunkat. Ahogy megérkeztünk a Sivec alatti nyeregbe, ZsZs és Sumesz úgy döntött, lent maradnak. (Šivec 781 m magas szikla, a neve magyarul azt jelenti: őszhajú). Mi többiek levettük a hátizsákot, és nekivágtunk a hegynek.Felértünk a sziklás hegygerincre, amely helyenként alig félméternyire szűkült.Két oldalán meredek lejtők, szakadékok, de a látványért megérte leküzdeni a félelmet, egészen előre mentünk a szikla pereméig, ahol gyönyörű kilátás fogadott. Halványan sejlett a felhőkbe burkolódzott Magas Tátra is, s alattunk terült el a Ruzsíni víztároló. Szép látványt nyújt, amint kanyarog a hegyek között.A Ruzsíni víztároló 14 Km hosszú, helyenként 60 m mély és 390 hektár területen fekszik. Nyáron sokan csónakáznak rajta, és hatalmas halak csalogatják a horgászokat minden évszakban.Nevét egy faluról kapta, amely ma már a víz alatt van. Beírtuk magunkat a csúcsfüzetbe „Itt járt a bozótmíves csapat“ dátum, időpont, aláírások, majd egy pár felvétel, és indultunk visszafelé. Leérve felajánlottuk ZsZs-nek, hogy könnyítünk a hátizsákján, átveszünk tőle valami nehéz cuccot, de elutasított minket. Meredek lejtőn aránylag hamar leértünk a víztárolóig. Igaz kb. 1.5 Km-rel odébb a tervezettnél, de a látvány kárpótolt, mert végig a tó mellett mentünk. Útközben bükk magokat rágcsáltunk, amiből sok volt az út szélén. Íze hasonlít a mogyoróéhoz. ZsZs ismét lemaradozott, elég gyakran kellett rá várni, így ismét felajánlottuk, hogy könnyítünk a zsákján, itt már engedett az unszolásnak.
Átmentünk a hídon, a tóparti vendéglőben ismét feltöltöttük víztartalékunkat, és irány a Folkmári sziklák. Útközben beszélgettem ZsZs-vel és Sumesszal, Kba is velünk tartott, próbáltam a magam módján biztatni erőt önteni beléjük. A többiek elhúztak, Katona szinte megállíthatatlanul menetelt most is, és persze később is ő járt a menet élén, igaz Kba is ugyanúgy bírta a tempót. Vilkó sem panaszkodott, pedig talán neki volt a legnehezebb a zsákja közülünk. Satu barátom is harcolt az emelkedőkön, javára legyen írva a kitartása!
Mire a Folkmári sziklák (915 m magas) alá értünk éreztem, hogy ide sem megyünk fel egészen.
Sumesz és ZsZs úgy döntött, befejezik a túrát. Egy pár telefon ide-oda, és hála Istennek a sógrom otthon volt, így el tudott jönni autóval a Kojsov nevű faluba. De minket csábított a látvány, a Folkmári szikla és nem szerettük volna kihagyni. Így mi ismét nekivágtunk a hegynek. Satu azt mondta: "Ha már itt vagyok ezt sem hagyom ki."
A későbbiekben megemlítette, hogy nem sokon múlt, hogy visszaforduljon. Helyenként bizony mászni kellett. Fent ismét felemelő látvány fogadott minket. Pár felvétel és indultunk is lefelé, de kissé odébb, hogy ne keljen lefelé is mászni. Így távolabb értünk, ennek következtében többet kellett visszagyalogolni.
Mire visszaértünk, a sógor már többször hívott, hogy a faluban van. Előre siettem, Katona és Kba utánam futottak, így futva mentünk a faluig. Meg is láttam a sógit nemsokára. A többiek is lassan leértek a faluba, gyors búcsú ZsZs és sumesz beült a kocsiba és elindultak. Mi bementünk a közeli kocsmába, megittunk egy pohár kofolát ( kólához hasonló üdítő), ettünk feltankoltuk a vizes palackokat, és igyekeztünk tovább.
A faluból kifelé menet kérdezte egy favágó, hová igyekszünk ilyen későn, hisz már sötétedik. Elmondta, merre felé kell menni, bár nem kérdeztem. A felesége meg ott unszolta, hogy hagyja már abba, mert csak feltart minket. Katona és Kba közben ismét kistartolt, Vilkó igyekezett tartani a tempójukat. Őket egy vadász állította meg, s mire odaértem, Katona oroszul eszmecserélt vele.Ő ismét elmondta merre is kell menni: szerinte egyenesen, de nem egész az út végéig, mert elmosta az eső és nagy szakadék van ott, nehogy beleessünk! Tehát forduljunk jobbra fel a csapáson a kanyargóson, míg el nem érjük a piros jelzést. A kocsmában a térképen mi is ezt az utat néztük ki. Katona és Kba bakija alatt ismét égett a talaj, mi pedig próbáltuk tartani a tempót . Már teljesen besötétedett,elővettük a fejlámpákat megbeszéltük, hogy most már felesleges loholni, egy félóra ide vagy oda nem számít, megyünk ameddig lehet. Kis idő múlva meg is találtuk a piros jelzést. Gondoltam, már jó magasan vagyunk, nem lesz nagy emelkedő, no erre olyan parthoz értünk, hogy az orrunk dörzsölte majdnem a sziklás utat! Satut is nehezen lépegetett, már csak a lelke vitte előre. Megáltunk kifújni magunkat, szép csillagos éjszaka volt . A távolban láttuk a Kojsó falu lámpáit világítani, már jó messze volt. Az égbolton megkerestük a Sarkcsillagot a Nagymedve-Nagygöncöl és a Cassiopea alapján. Majd igyekeztünk tovább, mert már igen lehült a levegő és a szél is kezdett fújni.
Már nem volt messze a meterológiai állomás. 30 km és a sok szintmászás megtette a magáét dönteni kellett, fel megyünk-e a csúcsra, mert aztán tovább kell mennünk táborhelyet keresni, vagy előbb letáborozunk egy megfelelő helyen.
Mire a Folkmári sziklák (915 m magas) alá értünk éreztem, hogy ide sem megyünk fel egészen.
Sumesz és ZsZs úgy döntött, befejezik a túrát. Egy pár telefon ide-oda, és hála Istennek a sógrom otthon volt, így el tudott jönni autóval a Kojsov nevű faluba. De minket csábított a látvány, a Folkmári szikla és nem szerettük volna kihagyni. Így mi ismét nekivágtunk a hegynek. Satu azt mondta: "Ha már itt vagyok ezt sem hagyom ki."
A későbbiekben megemlítette, hogy nem sokon múlt, hogy visszaforduljon. Helyenként bizony mászni kellett. Fent ismét felemelő látvány fogadott minket. Pár felvétel és indultunk is lefelé, de kissé odébb, hogy ne keljen lefelé is mászni. Így távolabb értünk, ennek következtében többet kellett visszagyalogolni.
Mire visszaértünk, a sógor már többször hívott, hogy a faluban van. Előre siettem, Katona és Kba utánam futottak, így futva mentünk a faluig. Meg is láttam a sógit nemsokára. A többiek is lassan leértek a faluba, gyors búcsú ZsZs és sumesz beült a kocsiba és elindultak. Mi bementünk a közeli kocsmába, megittunk egy pohár kofolát ( kólához hasonló üdítő), ettünk feltankoltuk a vizes palackokat, és igyekeztünk tovább.
A faluból kifelé menet kérdezte egy favágó, hová igyekszünk ilyen későn, hisz már sötétedik. Elmondta, merre felé kell menni, bár nem kérdeztem. A felesége meg ott unszolta, hogy hagyja már abba, mert csak feltart minket. Katona és Kba közben ismét kistartolt, Vilkó igyekezett tartani a tempójukat. Őket egy vadász állította meg, s mire odaértem, Katona oroszul eszmecserélt vele.Ő ismét elmondta merre is kell menni: szerinte egyenesen, de nem egész az út végéig, mert elmosta az eső és nagy szakadék van ott, nehogy beleessünk! Tehát forduljunk jobbra fel a csapáson a kanyargóson, míg el nem érjük a piros jelzést. A kocsmában a térképen mi is ezt az utat néztük ki. Katona és Kba bakija alatt ismét égett a talaj, mi pedig próbáltuk tartani a tempót . Már teljesen besötétedett,elővettük a fejlámpákat megbeszéltük, hogy most már felesleges loholni, egy félóra ide vagy oda nem számít, megyünk ameddig lehet. Kis idő múlva meg is találtuk a piros jelzést. Gondoltam, már jó magasan vagyunk, nem lesz nagy emelkedő, no erre olyan parthoz értünk, hogy az orrunk dörzsölte majdnem a sziklás utat! Satut is nehezen lépegetett, már csak a lelke vitte előre. Megáltunk kifújni magunkat, szép csillagos éjszaka volt . A távolban láttuk a Kojsó falu lámpáit világítani, már jó messze volt. Az égbolton megkerestük a Sarkcsillagot a Nagymedve-Nagygöncöl és a Cassiopea alapján. Majd igyekeztünk tovább, mert már igen lehült a levegő és a szél is kezdett fújni.
Már nem volt messze a meterológiai állomás. 30 km és a sok szintmászás megtette a magáét dönteni kellett, fel megyünk-e a csúcsra, mert aztán tovább kell mennünk táborhelyet keresni, vagy előbb letáborozunk egy megfelelő helyen.
Felérve a "domb" tetejére, egyenes terepen vezetett az út. Bementünk az erdőbe és találtunk egy jó helyet, úgy döntöttünk, itt tábort verünk, hisz már nyolc óra volt. Eltakarítottuk a gallyakat és közös ponyvamenedéket állítottunk fel, egész jól sikerült. Tüzet raktunk, de a szél igen kavarta a füstöt, kellemetlenül csípte a szemünket. Gyors vacsi után mindenki "eltűnt" a hálózsákjában. Beálítottam a mobilt reggel 5:30-ra, majd igyekeztem mihamarább elaludni. Reggel csörgött a mobil, mindenki felébredt gond nélkül, csak nem akaródzott a jó melegből kimászni. Megembereltem magam felkeltem, kikerestem a sörösdobozból készített szeszfőzőmet, begyútottam és megfőztük rajta sorban a reggelit. Tüzet már nem akartam rakni, felesleges felhívni magunkra a figyelmet. Ahogy pakoltunk észre is vett minket egy vadász. Távcsővel figyelt aztán elment. Mi is indultunk a deres fűben ismét felfelé. Közben már a nap is kisütött, a pocsolyák rendesen be voltak fagyva, nem tudom milyen hideg lehetett. Szintben már felértünk a hegyre, még kb 1 km volt a tetejéig, áfonya bokrok között haladtunk puha mohán. Találtunk fekete és piros áfonyát megszakértettük, és meg is kóstoltuk. Kis idő múlva felértünk a hegyre, megkerültük a meterológiai állomást, itt ismét beírtuk magunkat a csúcsfüzetbe. Lefelé a lejtőn gondolkodtam a vízvételi lehetőségen és azon, milyen útvonalon kellene menni, hogy elérjük Kassán a vonatot, amely Satu szerint 13:35-kor indul. Lefelé menet az elsőket ismét fékezni kellett. Vilkóval észrevettük a sípályán lévő teaház kéményéből felszálló füstöt. Gondoltam magamban: az eggyik gond megoldva víz itt biztos van! Lepakoltunk az előtérben és én elmentem a mellékhelyiségbe, s mire visszajöttem a többiek már a teázóban csevegtek. Szóba elegyedtünk a személyzettel, akiknél rákérdeztem, tudják e, mikor megyen buszjárat Aranyidáról. Egy idősebb úr mondta hogy 12:10-kor. Bestartoltuk a bakikat és irány a sípályán lefelé. Erdei út, majd rövid azfaltút után ismét erdő, és egy meredek lejtőn leereszkedve beértünk a faluba.
Kicsit szórakoztunk és jött is a busz. Így 13:30-ra beértünk Kassára . A pályaudvaron már ki volt írva a vonat indulása: Kassa-Budapest 14:54. Tehát jutott még idő a vasárnapi levesre, amit a pályaudvari étteremben fogyasztottunk el, bableves kontra pacal leves. Visszanéztük a kamerán a felvételeket, aztán gyors búcsú a váróteremben, a többség ment a peronra, én pedig siettem a buszhoz. Így lett vége a túrának. Örültem minden résztvevőnek, remélem, mindenki élményekkel gazdagon tért haza. S remélem, akinek nem sikerült befejezni a túrát, jövőre újult erővel és felkészülten áll a túra elé, és végigcsinálja!
Kicsit szórakoztunk és jött is a busz. Így 13:30-ra beértünk Kassára . A pályaudvaron már ki volt írva a vonat indulása: Kassa-Budapest 14:54. Tehát jutott még idő a vasárnapi levesre, amit a pályaudvari étteremben fogyasztottunk el, bableves kontra pacal leves. Visszanéztük a kamerán a felvételeket, aztán gyors búcsú a váróteremben, a többség ment a peronra, én pedig siettem a buszhoz. Így lett vége a túrának. Örültem minden résztvevőnek, remélem, mindenki élményekkel gazdagon tért haza. S remélem, akinek nem sikerült befejezni a túrát, jövőre újult erővel és felkészülten áll a túra elé, és végigcsinálja!
Szerző: Matifu
Az összes kép:
 |
| Gömöri-karszt |
